SR
← Isteni Igazságra Vezérlő Kalauz (Guide to Divine Truth)/Book 1 · Isteni igazságra vezérlő kalaúz (Guide to Divine Truth)
Chapter 4PazmanyKalauz.1.4

Az emberi okosságnak és a keresztyén hitnek az isteni természetrűl és tiszteletrűl egyessége — Első része: A teremtett állatok szép rendi, az emberi természet indulati, az igaz okosság vezérlése, Isten isméretire viszen

The Foundation of True Religion

True knowledge of God is the root of all virtue, and wisdom and religion are inseparable; therefore we must first know God as Creator and Judge.

The root and fountainhead of perfect virtue and of every good life is the true knowledge of God. For according to Lactantius: Religion cannot be separated from wisdom, nor can wisdom be severed from religion, because it is the same God who must be understood—which belongs to wisdom—and honored—which belongs to religion.1 But wisdom goes first; religion follows. True worship of God is inseparable from wisdom. For God must be known, and we come to that by wisdom. He must be worshiped, and that comes from religion.2 But wisdom and the knowledge of God come first: from them spring and follow divine worship. Therefore, if anyone wants to approach God and hopes to gain salvation through His true worship and service, they must first, guided by heavenly wisdom, believe and know that this world has a governing Lord, a provident Prince, and a Creator God—who by His almighty power made this world, guides it with His wisdom, and by His providence directs it to the glory of His holy name. After that, one must understand that this true God gives a just reward, according to what they deserve, both to His faithful servants and to the disobedient rebels who kick against Him.3 Therefore, we must establish this as the unbreakable foundation of the Christian faith and of saving knowledge: there is one true God—whom the Greeks call THEOS because he sees through and penetrates all things. THEOS is said to come from Theorin, which means to behold, as if he were the overseer and spectator of everything.4 It is also said to come from Thin, which means to run through.5 For God is always and everywhere present. Perhaps there would be no need to shore up this first foundation of our faith with the teaching of nature; since the pagan Aristotle advises that God-deniers should be beaten with a stick, not instructed with proofs. Still, it will be for the spiritual consolation of the faithful if they understand how beautifully faith and reason agree, and how freely they give proof of the Christian truth.6 And for those who confess God with their tongues but deny Him through dissolute lives and ugly morals, nature will serve as a goad to awaken them toward divine worship and service.7

Creation's Witness to God

From the order, beauty, and governance of the world, we can clearly know God as its wise Maker and provident Lord, as Scripture and the Fathers testify.

We can know the Lord of the world and its provident governor so clearly—not only from Scripture, but from the orderly and wise arrangement of created beings, their wonderful power, the beauty that stirs our wonder, their usefulness, their works, and the very inclination of human nature—that Saint Paul even dares to call this knowledge a form of seeing: "From the creation of the world his invisible attributes are clearly perceived, understood through the things that have been made; and so also his everlasting power and divinity."✦8 For this reason, Scripture says that those who do not know God have no excuse.✦ In fact, it even calls those people fools who dare to say, if only in their hearts, that there is no God.✦ For: "All people see him; each one looks on him from afar."✦ There is no person so wild and coarse who would not see God in the mirror of created beings; for the heavenly and earthly creatures are nothing other than stairs fitted together in beautiful order, by which the reason of intelligent people can arrive at knowledge of the great God.9 And so we won't use those proofs that come from the foundations of deep wisdom—proofs that, though very effective for the learned, because they clearly convince their minds and keep them bound in obedience to the truth, still surpass ordinary people's understanding and leave them far behind. First, from the beautiful, finely ordered construction of the world's parts, Eusebius reasons as follows. Since a house is never built from stones by chance without a craftsman, nor cloth made without a weaver, nor can a ship sail without a pilot—when the Hebrews saw this world full of living and lifeless things, judging that all these had not been made without God's wisdom, from the greatness and beauty of created things10 they recognized the Creator of all.11 What Eusebius said briefly comes down to this: if we saw a palace carefully built in a wild forest, among the caves of rocky wastelands, beautifully decorated and hung with costly tapestries; every corner gleaming with gold and silver furnishings; full of everything needed for pleasant enjoyment and necessary sustenance; and beyond that, inside we saw beautifully set tables and brightly burning torches, and around it fruit trees planted in rows, sweet-smelling flowers, and cool springs flowing through channels and pipes; and, marveling at the beauty of this pleasure garden, we asked: Whose work is this building, meant for the ease of royal labors? Now if someone answered that the beautiful palace arose without human hands from random collapses of the nearby mountains and from the wind sweeping the pieces together, wouldn't you think that his senseless answer surpasses every kind of crude foolishness? Again: if you saw gut strings skillfully set on an instrument's ribs; if you examined the outer and inner construction of a great seagoing ship — wouldn't you at once think that these did not come about by chance, but that a skillful person's craft put them together so well?12 Since the magnificent scale of this world far surpasses the ornaments of any fine building—with its foundation being the enduring strength of the earth, its vault the arch of the beautiful, rounded sky, its bright torches the light of the sun and moon, and its fine tapestries the eye-catching variety of the fields' lovely flowers and greening trees—this splendid edifice undoubtedly has a wise and powerful Maker. (This is a building to which both the Greeks and the Latins gave a name derived from beauty: for what the Greeks call 'kosmos' to mean ornament, we call 'mundus'—the world—because of its perfect and complete elegance.) He is none other than the one true God, whom we believe in, honor, and worship.13 Second: From the governance of this world Nazianzen draws a proof like this: If somewhere we hear fiddle or lute music tuned to a delightful melody, we understand that its origin is from the hand of a wise and learned person. If we look at fair armies ranked under unfurled banners; if we see the throng of a city governed with good order: we clearly know that they have heads and leaders—just as the Queen of Sheba, seeing Solomon's buildings and the order of his court, recognized the wise king's intelligence.14 Finally, if we see the wheels of a clock running with steady motion, we know at once that it has an intelligent director who keeps it from falling apart and sets the turning of its wheels by the course of the sun.15 So then, since every part of this world has been carried along for so many thousands of years in such unspeakably beautiful order and with such great steadfastness, a reasonable person cannot doubt that the world has a wise provident Lord and a God who directs it. That is why Lactantius writes that there is no person so wild and foolish by nature who—even if he does not know who God is, by whose providence this world is governed—when he turns his eyes to the sky, would fail to recognize from the greatness, order, beauty, constancy, and usefulness of created things that there is a God who upholds and directs them all, since these things can come neither by chance nor from the creatures' own power and arrangement: "There is no one so crude, so savage in manners, who, lifting his eyes to heaven—even if he does not know by which God's providence everything he sees is ruled—does not still understand from the very magnitude, motion, arrangement, constancy, usefulness, and beauty of things that there is some divinity; and that what stands by a wonderful design cannot fail to have been set in place by some greater counsel."1617 For what can be so plain and so clear as this: that when we look at the constant order and changes of the heavens and the stars, the instinct nature has planted in us should bring it home that this world has a directing leader and a provident prince? What can be so open and so plain, when we have looked up at the sky and contemplated the heavenly bodies, as that there is some Divinity of most excellent mind by which these things are ruled?18 Anyone who doubts this—I honestly don't see why that same person couldn't also doubt whether the sun exists or not; for what is more evident than this? And if we did not hold this as known and grasped in our minds, such a firm opinion would not endure; nor would it be confirmed by the long stretch of time; nor could it have become deeply rooted through the ages and generations of human beings. For that reason Saint David says that the heavens have a language with which they proclaim God's glory, and that all nations understand their words. Elsewhere he says that by stretching out the royal tent of the heavens, God clothes himself as in some beautiful, radiant garment.✦ For when He displays His power and wisdom in created things, and especially in the wonderful making of the heavens, it seems as if He were putting on a visible garment by which we might come to know Him: because the strength, beauty, swiftness, and greatness of created things almost take us by the hand and lead us to the knowledge of God.✦ That is why Saint Paul says that God has not left Himself without witness, doing good to us: giving rain from heaven and appointing seasons fit for the earth’s fruits to grow.✦ And the Wise Man writes for this same reason that the Spirit of God has given speech to every created thing, so that it may proclaim God’s wisdom.19

The Soul's Witness and Restless Heart

Within ourselves we find the image of God, a universal impulse to worship, and a deep longing that only God can satisfy, proving that He exists and is our true good.

Third: So long as we don't wander far outside ourselves—if only we don't shrink from looking within—we can easily come to the knowledge of God; and as Saint Paul says, we can experience him, because in him we live and move, and the stamp and mark of God's face is on us.✦✦ Just as, then, God planted in our hearts parents' love for their children, so into the whole of human nature he grafted so deeply the spark of knowing him that from the beginning of the world there has never been a people without divine worship. If, then, the consensus of all nations is to be regarded as the law of nature—whatever all the different peoples agree on—we must conclude that it is not a human thought or invention (which quickly vanishes like vapor and foam), but nature's law poured into our hearts. Without a doubt, nature also teaches this: that every human being has been placed under God's providential power.20 Seneca mentions this proof in these words: Among us, an argument for truth is that something seems so to everyone. We gather that the gods exist, among other things, from this: because an opinion about the gods is planted in everyone; and there is no people so far removed from laws and customs that it does not believe in some gods.21 The idolatry of the pagans itself confirms that this world has a God. For though we know and feel how much it goes against the swelling pride of our haughty, high-handed nature to bow the head and submit to another, lesser created being: still the pagans would rather worship stone and wood, and even beasts, than be without God.22 By this they proved that it is easier, against nature's puffed-up willfulness, to enter the service of any cast-off creature, and, taking it for God, to set it above one's head and honor it, than to be without God. Furthermore, this is the evidence that the knowledge of God's providence and of help in our miseries is rooted in our very nature. For although there have been twisted and crafty men who, because of their many evil deeds, grew estranged from the truth of God and schemed that by denying God they might be bolder in every kind of wickedness—men like Diagoras, Protagoras, Pliny, and others—who, while they sailed on calm waters, spat in arrogant pride and with shameful taunts set themselves against those who fear God: yet when the wind turned against them and they fell into fearful straits, they cried out to God by a natural impulse; they feared the rustling of every leaf, though they had refused to fear God; and in their desperate plight, lifting their eyes to heaven, they begged God for help. That is why Saint David says that the enemies of God, when they feel his mighty power, flatter him with lies.23 So we read that the Emperor Caligula, who denied God and had himself called God, would hide under his bed in great fear during thunderstorms. He who so greatly despised the gods would, at the slightest thunder and lightning, shut his eyes and wrap his head; but in stronger storms he would leap from his bed and hide under it.24 Again: From a sudden impulse of our nature, without thinking, we all feel what King Jehoshaphat said—that when we are in misery and have hope from nowhere, we immediately turn our eyes to God.✦ Tertullian and Cyprian set this proof before us in these words: 'Do you want us to prove it from the testimony of the soul itself?'25 Though the soul is pressed by the prison of the body, though fenced about by corrupt customs, though weakened by lusts and passions, though enslaved to false gods—yet when it comes to its senses, as from a drunken stupor, as from sleep, and recovers its soundness, it names God: for this reason alone, because this one is properly the true God, the one God, good and great.26 And 'What God has given' is everyone's cry. The soul also attests him as Judge: 'God sees,' and 'I commit it to God,' and 'God will repay me.'✦27 O testimony of a soul that is Christian by nature!28 Finally, when it utters these things, it looks not to the Capitol but to heaven; for it knows the seat of the living God.29 Beyond this, human desire can never be satisfied with created things: no matter how much wealth, honor, treasure, power, or wisdom it attains, it stays restless; and just as a burning fire flares up all the more if you pour oil on it, so the thirst of our desires is not quenched by an abundance of these worldly goods, but only grows more inflamed.30 So there must be something greater and better than any created thing, in which this desire of nature—this longing for something greater—can be fulfilled, a desire that was not planted in us in vain and to no purpose. And that in which our desire finds rest is nothing other than God, in whom every good is found; as He Himself declares to Moses, saying: I will show you all that is good. Saint David also sings that he will be satisfied when he sees the Lord's glory.31 Saint Augustine aims at the same point when he writes that outside of God we find rest in nothing: You have made us for Yourself, O Lord, and our heart is restless until it rests in You. For further proof of this, look no further than Solomon: he stretched his empire far and wide; in his stables he kept forty thousand chariot horses and twelve thousand riding horses; his gold and silver were as plentiful as the stones lying in the marketplace; he kept seven hundred queens and three hundred concubines; every day ten fattened oxen, twenty pasture oxen, and a hundred rams were spent on his table, not counting the many wild birds; in buildings, in feasting, in music, and in every pleasure a person can imagine, he fully met his desires in every way—yet in all these things he found nothing but vanity and restlessness. For just as the human body finds no rest either in the air or in the water, because those are not its center or the place nature appointed for it, so our soul finds satisfaction in nothing outside the one God.32 That is why Saint David speaks to God this way: What do I have in heaven, and apart from You what have I desired on earth? God of my heart; God is my portion forever.✦ Neither in heaven nor on the face of the earth do I have any other good but You.✦ So whatever my Lord wants to give me, let him take it all away—and give me himself; whatever God wants to give, even if he takes everything from me, only let him give himself to me.33 Finally, human reason teaches that a human being, endowed with a rational soul, can't be lower or more abject than the other created animals. But if religion and the knowledge that comes from God are a vain invention, then no creature is more foolish or more wretched than the human being.34 For one thing: many people, either entirely or for the most part, pull back from enjoying worldly pleasures and comforts for God's sake. Another is that the stings of conscience, and the fears of God's wrath and of damnation, harass only the human being alone. That is why Saint Paul says that the godly devout person is more miserable than anyone if there is no God, and if our hope has its limit only in this world.✦

Reason's Path to the First Cause

Miracles, prophecies, and the logical arguments of the human mind—from the idea of a greatest being, from dependence, and from the world's beginning—lead us to acknowledge the one true God.

Fourth: The miracles and prophecies beyond the power of nature—which God performed in the past and still performs today when it pleases him—are proof that this world has a God who governs it—who, for the help and protection of his faithful and for the chastisement and punishment of the wicked, does things that are unusual and, by the ordinary course of created power, impossible. And of these—of the miracles and the prophecies—we will now speak at length. Fifth and last: The wise reasoning of the human mind points and guides us to knowledge of the true God. I. For, as Saint Augustine writes, when any ignorant, blind pagan people mention God, by the name of God they mean something than which nothing greater, higher, more honorable, or better can be thought. When that one God of the gods is thought of, even by those who suppose there are other gods, he is thought of in such a way that the thought tries to reach something than which nothing better or more sublime exists.35 On this, Saint Bernard says: Whatever God is, that is without doubt something than which nothing greater can be thought.36 Seneca writes that we must acknowledge as God that than which nothing greater can be devised, and than whom we can think nothing greater, higher, or more honorable. It is impossible that this should be only the vain thinking and chimera of the human mind, since what is real is greater, more honorable, and better than what our thought merely carves out by reflection.37 Therefore, there must exist one than whom nothing higher and greater can be thought. II. Among this complete multitude of the world's creatures from the beginning, if one is found that does not spring from another and does not depend on another—that is the one we call God.38 But if in this multitude there is nothing that does not depend on another as on its maker—if, rather, everything springs from and depends on another—then, since outside the whole and complete multitude there is nothing from which the multitude of created beings depends and springs, it follows that the complete multitude of the world's creatures depends on someone of that kind who is contained in this multitude; and so it depends on nothing else, but either on itself, or on its own constitution.39 But this is completely impossible, as I will now prove. Therefore we must hold that there is in this world some most excellent nature that does not depend on another and does not spring from another, but from which the other creatures have their origin: and this is the true God.40 III. If the world, together with the chief parts in it, hasn't existed from eternity but began in time, then without a doubt it had a maker by whose power what hadn't existed before began to exist newly. But it's certain that this world, with the creatures in it, hasn't existed from eternity.41 Therefore the world had a mighty author, originator, and creator, from whose power it began to exist newly.42 This is the creating Lord of the world, the one true God. Saint Augustine confirms the first part of the proof—the major proposition—like this: No creature can make itself; for there's nothing at all that begets itself so that it may exist; since whoever creates or makes something must already exist, and must have strength, power, and ability, because without these he could do nothing.43 Therefore whatever didn't exist before, but begins to exist newly, must begin through another's power and might. Saint Augustine invincibly proves the second part of the proof—the minor—in this way: Just as it's impossible for a human being to have existed from eternity if neither body nor soul existed from eternity—since both one and the other are necessary to human nature—so too the turning of the heavens, the succession of the parts of time, and the descent of worldly creatures from one another cannot have been from eternity, unless the earlier parts and the later successive parts existed from eternity.44 For just as body and soul are necessary to human nature, so too for time, for the turning of the heavens, and for the successive birth and decay of created living things—in a word, for things that are perishable and flow part by part (which scholars call 'successives,' things made up of parts that follow one after another)—it is necessary that they contain earlier and later parts within themselves.45 For that reason, if the turning of the heavens and the successive birth of human beings have been from eternity, they could not have been without the parts proper to their natures—that is, without earlier parts and parts that follow later. Therefore earlier and later parts have been from eternity. But it is entirely impossible that both the earlier parts and the later parts could be from eternity: because whatever had something before it cannot be from eternity. We can strengthen this proof for clearer understanding as follows. If the world’s present condition has existed from eternity without a beginning, just as it is now; if people were born one after another, lived a certain number of years, and then died—it follows that not only people’s births but their death as well has been from eternity. But that is impossible: a person’s birth comes only a certain number of years before their death. Therefore, if birth came before death, death could not have been from eternity. And since only a certain number of years passed between death and birth, just as happens now: if people’s death could not have been from eternity, their birth could not have been without a beginning either. From this it follows that this world could not always have existed without a beginning, in this form and manner as it now is. Finally, we can also strengthen this truth with the following. For a being that has existed from eternity must remain forever—not for some limited stretch of time—in the same condition it was in at first, without changing; because if it did change, that change couldn't be from eternity, since it would have to come after the being already existed.46 It is necessary, then, that whatever exists from eternity remain forever before its change—that is, for infinite time—without change in its earlier condition: for if before the change it only began to exist a limited time earlier, it was not from eternity. From this it clearly follows that the revolutions of the heavens and the begetting of human beings—in a word, the world's condition as it is now—could not have been from eternity, however much Aristotle may waver on the point: who, once he wiped the rheum from his eyes and recognized the brittle chaff of his proofs, truly admitted that he could not say anything certain about the world's beginning.47

Living Before the Face of God

Having proved God's existence, we confess Him as Creator and Lord, and learn two vital lessons: sin blinds us to God, and constant remembrance of Him brings moral strength and consolation.

This One who created this world—which before that did not exist—we confess as God and Lord of the world. This One we honor as our creating and provident Sovereign.48 But for now, setting these and many other deep proofs aside, let's take two useful lessons from the truth we've already set out. First, this: what a dangerous blindness sin and dissolute living against God's law lead a person into.49 Saint Paul says that whoever sins denies God by his deeds; for wickedness, as Saint Job says, is nothing other than denial of the Most High God. For anyone who boldly plunges in and swims neck-deep in every kind of wickedness acts as if there were no one to whom he owes obedience, and no one who would see or could punish his treachery.50 Therefore, whoever wants to show — not only with his mouth but also by his way of life — that he believes in God should not be like those we read about who are like wild asses of the forest, and who, considering themselves free barons or outlaws, sin freely as if they held letters of exemption from God's service. Instead, he should constantly keep before his eyes that he was born under a sovereign rule, and that under the discipline of great punishments he is bound to serve his Creator and to give Him obedient submission.5152 Second, let us learn this: for what worthy reasons God commands that we never forget Him in any of our affairs, and never turn our spiritual eyes away from our God—since human frailty can take no greater liberty for wickedness from anything than from casting God out of its mind. Just as in kingdoms there can be no greater breakdown of justice, nor wider flood of wickedness, than when people think they have neither princes nor judges, so there can be no restraint on wickedness in those who often forget God.53 And whoever keeps their eyes continually fixed on God not only has a spur to every perfect and good moral habit, but also finds wonderful consolation in the dangers and troubles of this world—like Saint David, who, when he was nearly worn out by the world's raging waves, says that remembering his dear God filled his heart with joyful delight.54

Read the original Hungarian

Az tekéletes erkölcsnek és minden jóságos életnek gyökere és kútfeje az Istennek igaz ismérete. Mert a Lactantius mondása szerént: Non potest, nec Religio a sapientia separari; nec sapientia a Religione secerni quia idem Deus, & intelligi debet, quod est Sapientiae; & honorari, quod est Religionis. Sed sapientia praecedit, Religio sequitur. Válhatatlanul együtt jár az Istennek igaz tiszteleti a bölcsességgel. Mert ismérni kell Istent; és erre bölcsességgel jutunk. Tisztelni kell őtet, és ez a religiótúl vagyon. De elől jár a bölcsesség és Isten ismérete: abból fakad és következik az isteni tisztelet.

Annak okáért, valaki Istenhez akar járulni, és az ő igaz tiszteleti s szolgálatja által üdvösséget kíván nyerni; elsőben a mennyei bölcsességnek vezérléséből hinni és tudni kell, hogy e világnak vezérlő ura, gondviselő fejedelme, teremtő Istene vagyon; ki mindenható erejével e világot alkotta, bölcsességével vezérli, gondviselésével szent nevének dücsőségére igazgatja. Azután azt kell érteni, hogy ez az igaz Isten mind hív szolgáinak, s mind ellene rugóldozó engedetlen pártosoknak, érdemek szerént, igaz jutalommal fizet.

Azért a keresztyén hitnek és üdvösséges tudománynak felbonthatatlan fondamentomául kell azt vetnünk; hogy egy igaz Isten vagyon; kit azért neveznek a görögök THEOS-nak, mert általlát mindeneket, általhat mindeneket: THEOS dicitur a Theorin, quod est, speculari, quasi speculator & spectator omnium. Dicitur praeterea a Thin, hoc est, percurrere. Deus enim semper et ubique adest.

Ezt a mi hitünk első fondamentomát nem volna talán szükség a természet tanításával támogatni; mivel a pogány Aristóteles azt tanácsolja, hogy pálcával kell ütögetni, nem bizonyságokkal oktatni az istentagadókat. Mindazáltal, a híveknek lelki vigasztalására lészen; ha értik, mely szépen egyez, és ingyenes bizonyságot tészen a hit és az okosság a keresztyén igazságrúl. Azoknak pedig, kik nyelvekkel vallják, de feslett életekkel, és rút erkölcsökkel tagadják az Istent, esztene és ébresztője lészen a természet az isteni tiszteletre és szolgálatra.

Azért nemcsak a Szentírásból, de a teremtett állatoknak módos és bölcs rendeléséből, csudálatos erejéből, álmélkodásra indító ékességiből, hasznaiból, cselekedetekből és az emberi természetnek tulajdon indulatjából oly nyilván ismérhetjük a világ urát és gondviselő kormányosát, hogy Szent Pál, ugyan látásnak meri nevezni ezt az isméretet: Invisibilia ipsius, a creatura mundi, per ea quae facta sunt, intellecta, conspiciuntur; sempiterna quoque ejus virtis & divinitas. Ez okon mondja a Szentírás, hogy mentségek nem lehet, akik Istent nem ismérik. Sőt bolondoknak nevezi, akik csak szívökben is azt merik mondani, hogy nincs Isten. Mert: Omnes homines vident eum; unusquisque intuetur procul. Nincs oly vad, goromba ember, ki Istent nem látná a teremtett állatok tükörében; mivel a mennyei és földi állatok nem egyébek szép renddel egybeszerkesztett garádicsoknál, melyeken a nagy Isten isméretire juthat az értelmes emberek okossága.

És hogy ama mély bölcsességek fondamentomiból eredett bizonyságokrúl ne szóljunk, melyek noha a tudós emberek előtt foganatosbak, mert értelmeket világosan meggyőzik, és az igazság engedelme alatt kötve tartják; de a községnek értelmét felülmúlják, és nagy úton hátrahagyják.

Először: A világ részeinek szép, ékes renddel való alkotásából, így okoskodik Eusebius: Quoniam neque a lapidibus, casu unquam sine artifice domus aedificari, neque pannus absque texente fieri, nec navis sine gubernatore navigare potest: cum substantiis animatis atque inanimatis; plenum hunc mundum viderent (Hebraei), non absque sapientia Dei haec omnia facta putantes, a magnitudine & pulchritudine creaturarum. Creatorem omnium congnoverunt. Ez, amit rövideden Eusebius monda, annyit tészen, mintha azt mondaná: Ha egy vadon erdőnek, kősziklás puszták barlangi között módosan építtetett palotát látnánk, mely csinoson ékesíttetett és drága kárpitokkal bévonatott volna; minden szegeleti arany és ezüst házieszközzel tündöklenék; kedves gyönyörűségre és szükséges táplálásra tartozó alkalmatosságokkal bévelkednék: efelett őbenne szép vetett asztalokat, fényesen égő szövétnekeket; körüle renddel ültetett gyümölcsösfákat, kedvesen illatozó virágokat, csatornákon és csévéken folyó hűvös forrásokat látnánk; és a mulató helynek ékességén csudálkozván, tudakoznánk: Ki alkotmánya ez a királyi fáradságok künnyebbségére rendeltetett épület? Vajon ha ki azt felelné, hogy emberi kéz nélkül, a közel való hegyeknek történetes szakadásiból, és az ő részeinek széltűl egybehordásából kerekedett a szép palota: nem azt ítílnéd-é, hogy megelőz minden goromba esztelenséget oktalan feleleti?

Ismét: Ha egy bordában, mesterséggel rendelt bélfonalat látnál; ha egy tengeri nagy hajónak külső belső alkotmányit szemlélnéd: nemde mindjárt azt gondolnád-é, hogy történetből nem lettek ezek; hanem okos ember mestersége szerkesztette ezeket ily jó módjával?

Mivel azért e világnak szépséges nagy volta, minden ékes épületek cifráit messze meghaladja; mind fondamentomának, azaz a földkerekségének állandó erejével mind boltozatjának, azaz a kerek szép égnek hajlásával; mind fényes fáklyáinak: a napnak és holdnak világosságával; mind ékes kárpitoknak, a mezei szép virágoknak és zöldellő fáknak szemlegeltető különbözésivel: kétség nélkül, ennek a díszes épületnek (melynek mind a görögök, mind a deákok, nevet a szépségtűl adtak: Quod enim Graeci KOSMON, ornamenti nomine, hoc nos, a perfecta, absolutaque elegantia, Mundum appellamus), bölcs és hatalmas alkotója vagyon; ki nem egyéb az egy igaz Istennél, kit hiszünk, tisztelünk, imádunk.

Másodszor: E világ vezérléséből, ilyen bizonyságot támaszt Nazianzénus: Ha valahol gyönyörűséges nótára igazított hegedű– vagy lantszót hallunk; általértjük, hogy okos és tudós ember kezétűl vagyon annak eredeti. Ha megeresztett zászlók alá rendelt szép seregekre tekintünk; ha jó rendtartással vezérlett várasnak sokaságát látjuk: nyilván tudjuk, hogy fejek és vezérek vagyon ezeknek, miképpen Sába királyné, látván a Salamon épületit és udvarának rendit, megismeré a bölcs király eszességét. Végezetre, ha egy forgó órának állhatatos folyással járó kerekit látjuk: ottan tudjuk, hogy értelmes igazgatója vagyon, ki megoltalmazza bontakozástúl, és kerekinek forgásit a nap forgásához igazítja.

Mivel azért e világnak minden részei ily kimagyarázhatatlan szép renddel, ennyi ezer esztendeig ily nagy állhatatossággal viseltetnek: nem lehet kételkedése az okos embernek, hogy bölcs gondviselő ura és vezérlő Istene vagyon a világnak. Azért írja Lactantius, hogy nincs oly vad természetű ostoba ember, aki (bár ne tudja is, ki légyen az Isten, kinek gondviselésével igazgattatik e világ) szemét égre fordítván a teremtett állatok nagy voltából, rendiből, szépségéből, állhatatosságából és hasznaiból meg ne ismérje, hogy vagyon oly Isten, aki mindezeket hordozza és vezérli, mivel sem történetből, sem a teremtett állatok tulajdon erejéből és rendeléséből ezek nem származhatnak: Nemo est tam rudis, tam feris moribus; quin oculos in caelum tollens, tametsi nesciat cujus Dei providentia regatur hoc omne, quod cernitur, non aliqua tamen esse intelligat, ex ipsa rerum magnitudine, motu, dispositione, constantia, utilitate, pulchritudine: nec posse fieri, quin id, quod mirabili ratione constat, consilio majore aliquo sit instructum. Ugyanis, mi lehet oly nyilvánvaló és látható, minthogy mikor az egek és csillagok állhatatos rendit és változásit tekintjük; a természetnek belénk oltatott indulatjából, eszünkbe jusson, hogy igazgató vezére és gondviselő fejedelme vagyon e világnak? Quid potest esse tam apertum, tamque perspicuum, cum caelum suspeximus, caelestiaque contemplati sumus, guam esse aliquod Numen praestantissimae mentis, quo haec regantur? Quod qui dubitat; haud sane intelligo, cur non idem, Sol sit, an nullus sit, dubitare possit, quid enim est hoc, illo evidentius? Quod nisi cognitum, comprehensumque animis haberemus: non tam stabilis opinio permaneret; nec confirmaretur diuturnitate temporis; nec una cum saeculis, aetatibusque hominum inveterare potuisset. Annak okáért mondja Szent Dávid; hogy az egeknek nyelve vagyon, mellyel az Isten dücsőségét hirdetik: az ő szavokat pedig megértik minden nemzetek. Másutt azt mondja, hogy az egek királyi sátorának kiterjesztése által az Isten, mint valami szép fényes ruhába öltözik.

Mert midőn a teremtett állatokban, és főképpen az egeknek csudálatos alkotásában, hatalmasságát és bölcsességét mutogatja, úgy tetszik, mintha látható öltözetet venne magára, melyben megismértessék tőlünk: mivel a teremtett állatok ereje, szépsége, gyorsasága és nagysága, csaknem kézen fogva viszen az Isten isméretire. Azért mondja Szent Pál, hogy Isten nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, jót cselekedvén velünk: az égből esőt adván és a földi gyümölcsök termésére alkalmatos üdőket rendelvén. A bölcs pedig ezen okból írja, hogy az Isten lelke minden teremtett állatnak szólást adott, mellyel az Isten bölcsességét hirdesse.

Harmadszor: Hogy kívül messze ne bujdossunk, csak ne restelljünk magunkba tekinteni, künnyen az Isten isméretire juthatunk; és amint Szent Pál mondja, megtapasztalhatjuk őtet: mivel őbenne élünk, mozgunk, és az Isten orcájának bélyege és jele rajtunk vagyon. Miképpen azért, szívönkbe plántálta Isten a szüléknek a magzatokhoz való szerelmét: úgy az egész emberi természetbe, oly mélyen oltotta az ő isméreti szikráját, hogy világ kezdetitűl fogva nem volt oly nemzetség, mely isteni tisztelet nélkül lett volna. Ha azért, Consensus omnium gentium, lex naturae putanda est, amiben minden különböző nemzetségek egyetértenek, azt nem emberi gondolatnak és találmánynak (mely mint a pára és tajték, hamar elenyészik), hanem természetnek szívünkbe öntött törvényének kell ítílni: kétség nélkül arra is a természet oktat, hogy Istennek gondviselő ereje alá vettetett minden ember. Ezt a bizonyságot ilyen szókkal említi Seneca: Apud nos, veritatis argumentum est, aliquid omnibus videri. Deos esse, inter alia sic colligimus; quod omnibus opinio de Diis insita est; nec ulla gens usquam est adeo extra Leges moresque projecta, ut non aliquos Deos credat.

A pogányok bálványozása is erősíti, hogy Istene vagyon e világnak. Mert noha tudjuk és érezzük, mennyire ellenkezik a mi dölyfös és fennhéjázó természetünk dagályosságával, hogy más alábbvaló teremtett állatnak fejet hajtson és meghódoljon: mindazáltal inkább akartak a pogányok követ és fát, sőt barmokat imádni, hogysem Isten nélkül lenni. Ezzel bizonyították, hogy künnyebb a természetnek felfuvalkodott akaratossága ellen akármely elvetett állat szolgálatjára állani, és azt Istennek ítílvén feje felibe helyheztetni, tisztelni, hogysem Isten nélkül lenni.

Tovább: Hogy ugyan természetünkbe gyökerezett az Istennek gondviselésérűl és nyomorúságinkban segétségérűl való tudomány, ez a jelensége. Mert noha találkoztak oly eszefordult és agyafúrt emberek, kik sok gonoszságok miatt, elidegenedvén az Isten igazságátúl, azon mesterkedtek, hogy az Istent tagadván, bátrabbak lehessenek minden gonoszságra, úgymint Diágoras, Protágoras, Plinius és egyebek; kik midőn csendesen eveztek, nagy fenn pöktek, és csúfos mardosásokkal látszottak az istenfélőkkel: de midőn visszafújt a szél, és félelmes igyekbe estek; a természet kisztetéséből indíttatván Istenhez fohászkodtak; minden falevél cserdülésétűl féltek, kik Istentűl nem akartak félni; és fogyott igyekben égre vetvén szemeket, Istentűl kértek segítséget: Azért mondja Szent Dávid; hogy az Isten ellenségi, mikor érzik az ő hatalmas erejét, hazudozva hízelkednek néki. Így olvassuk; hogy Caligula császár, tagadván az Istent, magát hívatta Istennek: de a mennydörgésekben, nagy félelemmel, ágy alatt bujdoklott: Qui Deos tantopere contemmeret, ad minima tonitrua & fulgura connivere, caput obvolvere; ad vero majora, proripere se e strato, sub dectumque condere solebat.

Ismét: Természetünknek hirtelen és gondolkodás nélkül való indulatjából érezzük azt mindnyájan, amit Jósafat király mondott; hogy midőn nyavalyánkban nincs sehonnan reménységünk, mindjárt Istenhez fordítjuk szemeinket. Ezt a bizonyságot, ilyen szókkal adja előnkbe Tertullianus és Cyprianus: Vultis, ex animae ipsius testimonio comprobemus? quae licet carcere corporis pressa, licet institutionibus pravis circumscripta, licet concupiscentiis, & libidinibus evigorata, licet falsis Diis exanvillata: cum tamen resipiscit, ut ex crapula, ut ex somno; & sanitatem suam patitur, & Deum nominat; hoc solo, quia proprie verus hic unus Deus, bonus & magnus. Et quod Deus dederit, omnium vox est: Judicem quoque contestatur illum; Deus videt & Deo commendo & Deus nihi reddet. O testimonium animae naturaliter Christianae! Denique pronuntians haec, non ad Capitolium, sed ad caelum respicit; novit enim sedem Dei vivi.

Ennek felette, az emberi kívánság, a teremtett állatokkal soha meg nem elégedhetik: hanem akármennyi gazdagságra, böcsületre, kincsre, hatalomra, bölcsességre jusson; nyughatatlan, és mint az égő tűz, ha olajt öntesz reá, inkább fellobban: úgy a mi kívánságink szomjúsága meg nem oltatik, hanem gerjed, e világi jóknak bévelkedésivel. Szükség tehát, hogy valami nagyobb és jobb légyen teremtett állatnál, akivel bételjesedjék ez a természetnek nagyobbra vágyódó kívánsága, mely heában és haszontalanul belénk nem plántáltatott. Ez pedig, akiben megnyugszik kívánságunk, nem egyéb Istennél; kiben minden jó vagyon; mint maga jelenti Mózesnek, így szólván: Ostendam tibi omne bonum. Szent Dávid is azt énekli, hogy akkor elégszik meg, mikor az Úr dücsőségét látandja. Ugyanerre néz Szent Ágoston, mikor azt írja, hogy Isten kívül semmiben nyugodalmat nem találunk: Fecisti nos ad te; Domine; & inquietum est cor nostrum, donec requiescat in te. Egyéb bizonyságot errűl ne keressünk Salamonnál: ki birodalmát nagy messze terjeszté; istállójában negyvenezer szekereslovat és tizenkétezer hátaslovat tartott; aranya, ezüstje oly béven volt, mint a piacon heverő kövek; hétszáz királynét tartott, és háromszáz ágyast; asztalára mindennap tíz hizlalt és húsz mezei ökör, száz ürü költ, a sok vadmadár kívül; épületekben, jóllakásban, muzsikában, valami gyönyörűségeket meggondolhat ember, mindenekben eleget tett kívánságinak: de mindezekben hiúságnál és nyughatatlankodásnál egyebet nem tapasztalt. Mert szinte mint az ember teste, sem a levegőégben, sem a vízben meg nem nyugszik, mivel nem ezek az ő centromi és természettűl rendelt helyei: úgy a mi lelkünk, az egy Istenen kívül, semmiben elégséget nem talál. Azért szól így Istennek Szent Dávid: Quid mihi est in caelo, & a te quid volui super terram?

Deus cordis mei; pars mea Deus in aeternum. Sem mennyországban, sem a föld színén, nincs egyéb jóm náladnál. Azért, quidquid mihi vult dare Dominus meus, auferat totum: & se mihi det; valamit akar Isten adni, bár mind elvegye tőlem: csak magát adja nékem.

Végezetre: Az emberi okosság tanít arra, hogy az értelmes lélekkel ékesíttetett ember nem lehet alábbvaló és elvetettebb egyéb teremtett állatoknál. Ha pedig hívságos találmány a Religio, és Istentűl való tudomány: sem balgatagb, sem nyomorultabb állat nincs az embernél. Mert egy az, hogy sokan az emberek közül vagy mindenestül, vagy nagy részbűl, megvonszák magokat evilági gyönyörűségek és alkalmatosságok örömétűl, az Isten kedvéért. Más az, hogy a lelkiisméret furdalási, az Isten haragjának és a kárhozatnak félelmi, csak egyedül az embert faggatják. Azért Szent Pál mondása; hogy: Mindennél boldogtalanb az istenes jámbor, ha Isten nincsen; és ha csak e világon vagyon határa reménységünknek.

Negyedszer: A természet ereje felett való csudák és jövendőmondások, melyeket Isten elein cselekedett, és most is újít, mikor kedves előtte bizonyságok, hogy e világnak vezérlő Istene vagyon; ki az ő hívei segítségére és oltalmára, a gonoszok fenyítékére és büntetésére, szokatlan, és teremtett erőnek folyása szerént lehetetlen dolgokat cselekeszik. Ezekrűl pedig, a csudákrúl és jövendölésekrűl, ezennel béven szólunk.

Ötödször és utolszor: Az emberi elmének bölcs okoskodása az igaz Isten isméretire mutat és igazít.

I. Mert, amint Szent Ágoston írja, akármely tudatlan, vak pogány nemzetségek, mikor Istent említenek, az Isten nevén azt értik, kinél nagyobbat, főbbet, böcsületesbet, jobbat nem gondolhatni: Cum ille unus cogitatur Deorum Deus, ab his etiam qui alios suspicantur Deos, ita cogitatur, ut aliquid, quo nihil melius sit, atque sublimius, illa cogitatio conetur attingere. Errűl Szent Bernárd imígyen szól: Quidquid illud est quod Deus sit, id sine dubio est, quo non possit aliquid majus cogitari. Seneca azt írja, hogy azt kell Istennek vallani, quo nihil majus excogitari potest; akinél semmit nagyobbat, főbbet és böcsületesbet nem gondolhatunk; lehetetlen, hogy csak emberi elmének hívságos gondolkodása és Chimaerája légyen mivel nagyobb, böcsületesb és jobb, ami való, hogysem amit csak elmélkedéssel farag gondolatunk. Tehát lenni kell annak, akinél főbbet és nagyobbat nem gondolhatni.

II. Ezek e világi állatok eleitűl fogva való teljes sokaságában, ha oly találtatik, mely mástúl nem származik és nem függ; az, akit Istennek nevezünk. Ha pedig ebben a sokaságban semmi nincs, ki mástúl nem függ, mint alkotójátúl, hanem mindenek mástúl származnak és függenek: mivel az egész és teljes sokaság kívül, nincs semmi oly, melytűl a teremtett állatok sokasága függ és származik; következik, hogy a világi állatok teljes sokasága, valakitűl olytúl függ, ki ebben a sokaságban foglaltatik; és így nem egyébtűl, hanem vagy önnönmagátúl, vagy a maga saját alkotmányátúl függ. Ez pedig teljességgel lehetetlen, mint ezennel megbizonyítom. Tehát azt kell állítnunk, hogy e világon vagyon oly böcsületes természet, mely mástúl nem függ, és nem származik hanem ettűl vagyon eredeti egyéb állatoknak: és ez az igaz Isten.

III. Ha a világ az őbenne való fő részeivel egyetemben, öröktűl fogva nem volt, hanem üdőszerént kezdetett: kétség nélkül oly alkotója volt, kinek ereje által kezdetett újonnan, ami nem volt annak előtte. De bizonyos, hogy e világ, a benne való állatokkal, öröktűl fogva nem volt. Tehát hatalmas autora, kezdője, teremtője volt a világnak, kinek erejéből kezdetett újonnan lenni. Ez a világ teremtő Ura, az egy igaz Isten. A bizonyság első részét, majorem propositionem, így erősíti Szent Ágoston: Semmi állat nem alkothatja önnönmagát; Nulla enim omnino res est, quae seipsam gignat, ut sit; mivel, aki valamit teremt vagy alkot, annak lenni kell, és erejének, hatalmának, tehetségének kell lenni: mert ezek nélkül semmit nem cselekedhetnék. Tehát, ami elébb nem volt, hanem újonnan kezd lenni, másnak ereje és hatalma által kell kezdetni. Második részét a bizonyságnak, minorem, győzhetetlenül bizonyítja Szent Ágoston, ilyen formán: Valamint nem lehetséges, hogy az ember öröktűl fogva légyen, ha mind teste, mind lelke öröktűl fogva nem volt; mivel az emberi természethez, mind egyik, s mind másik szükséges: szinte úgy az egek forgása, az üdő részeinek következése, a világi állatoknak egymástúl származása, nem lehet öröktűl fogva; hanemha az elébbvaló, és utólban következő részek öröktűl fogva voltak.

Mert szintén mint az emberi természethez szükséges a test és lélek: úgy az üdőhöz, az egek forgásihoz, a teremtett állatok egymás után születéséhez és romlásához; egyszóval a rész szerént mulandó és folyó dolgokhoz (melyeket a deákok successivumoknak, egymás után következő részekből állóknak mondanak; szükséges, hogy elébb és utóbb való részt foglaljanak magokban. Annak okáért, ha az egek forgása, az emberek egymás után születése öröktűl fogva volt: természetekhez illendő részek nélkül, azaz elébbi és utólb következő részek nélkül nem lehettek. Tehát elébb és utólb való részek voltak öröktűl fogva. Teljességgel lehetetlen pedig, hogy mind az elébb való, mind az utólb következő részek öröktűl fogva légyenek: mert, ami előtt valami volt, az nem lehet öröktűl fogva.

Ezt a bizonyságot világosb értelemért így erősíthetjük. Ha mostani állapatja a világnak kezdet nélkül, öröktűl fogva úgy volt, mint most; ha az emberek egymás után születtek, bizonyos számú esztendőkig éltek, és azután megholtak: következik, hogy nemcsak az emberek születése, de halála is öröktűl fogva volt. Az pedig nem lehetséges: mert az emberek születése csak egynéhány bizonyos számú esztendőkkel volt halálok előtt. Azért, ha a születés elébb volt a halálnál, nem lehetett öröktűl fogva a halál. És mivel csak bizonyos számú esztendő folyt a halál és születés között, mint szintén most: ha öröktűl fogva nem lehetett az emberek halála, születések sem lehetett kezdet nélkül. Ebből kerekedik ki, hogy e világ nem lehetett kezdet nélkül mindenkor, ilyen formán és módon, mint most vagyon.

Végezetre azzal is vastagíthatjuk ezt az igazságot. Mert az öröktűl fogva való állatnak nem határozott üdőkig, hanem örökké abban az állapatban, változás nélkül kell maradni, melyben volt elein: mert ha változnék, nem lehetne ez a változás öröktűl fogva; mivel a változó állat létele után kellene következni a változásnak. Szükség tehát, hogy ami öröktűl fogva való változása előtt örökké, azaz végtelen ideig, változás nélkül elébbi állapatban maradjon: mert ha a változás előtt csak bizonyos üdővel kezdett lenni, nem volt öröktűl fogva. Ebből világosan következik, hogy az egek forgási, és az emberek nemzési; egyszóval a világnak ilyen állapatja, mint most vagyon, nem lehetett öröktűl fogva; akármint habozzon ebben Aristóteles: ki midőn a csipát szemérül letörölvén, bizonyságinak töredelmes pozdorjáját megismérte volna, igazán megvallotta, hogy a világ kezdetirűl bizonyost nem tud mondani.

Ezt, aki teremtette e világot, mely azelőtt nem volt, mi Istennek és világ urának valljuk. Ezt tiszteljük, mint teremtő és gondviselő fejedelmünket.

De ezeknek, és több mély bizonyságoknak most békét hagyván, vegyünk a megmondott igazságból két hasznos tanúságot. Elsőt azt: Mely veszedelmes vakságra viszi embert a bűn, és az Isten törvénye ellen való feslettség. Szent Pál mondja, hogy aki vétkezik, megtagadja Istent cselekedetivel: mert nem egyéb a gonoszság, úgymond Szent Jób, hanem a felséges Isten tagadása. Ugyanis, aki bátran elmerül, és torkig úsz minden gonoszságban, úgy viseli magát, mintha nem volna kinek engedelmességgel tartoznék; és aki látná, vagy megbüntethetné álnakságit. Azért, aki nemcsak szájjal, hanem erkölccsel is akarja ismértetni, hogy az istent hiszi; ne légyen olyan, mint akikrűl olvassuk, hogy hasonlók az erdei szamárokhoz, és Liber Báróknak, vagy Exlexeknek alítván magokat, szabadoson vétkeznek, mintha menedéklevelek volna az isteni szolgálattúl: hanem szünetlen szeme előtt hordozza, hogy birodalom alatt született, és nagy büntetések fenyítékével köteles teremtőjének szolgálatjára, és szófogadó engedelmességre.

Másodikat azt tanuljuk: Mely méltó okokból parancsolja Isten, hogy soha semmi dolgainkban el ne feledkezzünk, és lelki szemeinket el ne fordítsuk Istenünkrűl: mivel nagyobb szabadságot semmiből nem vehet az emberi gyarlóság a gonoszságra, mint abból, hogy kiveti Istent elméjéből. Miképpen az országokban nem lehet nagyobb bontakozása az igazságnak, sem eláradása a gonoszságnak, mint mikor az emberek azt vélik, hogy sem fejedelmek, sem bírájok nincsen: azonképpen nem lehet azokban zabolája a gonoszságnak, akik gyakran nem emlékeznek az Istenrűl. Aki pedig szünetlen Istenre függeszti szemeit, nemcsak esztene vagyon minden tekéletes, jó erkölcsre, de e világi veszedelmek és háborúságok között, csudálatos vigasztalást talál; mint Szent Dávid, ki midőn e világnak felháborodott habjai között ugyan megepedett volna, azt mondja, hogy megemlékezvén az ő édes Istenérűl, örvendetes gyönyörűséggel bételjesíttetett szűve.

Scripture echoes

  1. ↩Rom.1.20 — For since the creation of the world, his invisible attributes have been clearly perceived, being understood through the things that have been made: both his eternal power and divine nature. So they are without excuse.
  2. ↩Rom.1.20 — For since the creation of the world, his invisible attributes have been clearly perceived, being understood through the things that have been made: both his eternal power and divine nature. So they are without excuse.
  3. ↩Ps.14.1 — To the choirmaster. Of David. The fool says in his heart, "There is no God." They are corrupt, they have done abominable deeds; there is none who does good.
  4. ↩Job.36.25 — All people have seen it; mortal man looks on from afar.
  5. ↩Ps.104.2;Ps.19.4 — You wrap yourself in light as with a garment, stretching out the heavens like a tent curtain. Ps.19.4 — There is no speech, and there are no words; their voice is not heard.
  6. ↩Ps.104.2 — You wrap yourself in light as with a garment, stretching out the heavens like a tent curtain.
  7. ↩Acts.14.17 — And yet he did not leave himself without witness, doing good—giving you rains from heaven and fruitful seasons, filling your hearts with food and gladness.
  8. ↩Acts.17.28 — For in him we live and move and have our being, as even some of your own poets have said, 'For we are also his offspring.'
  9. ↩Gen.1.26-Gen.1.27 — Then God said, "Let us make man in our image, according to our likeness. And let them have dominion over the fish of the sea, over the birds of the air, over the livestock, over all the earth, and over every creeping thing that creeps on the earth." Gen.1.27 — So God created man in His own image; in the image of God He created him; male and female He created them.
  10. ↩2Chr.20.12 — Our God, will You not judge them? For there is no strength in us before this vast multitude that is coming against us. We do not know what to do, but our eyes are on You.
  11. ↩Gen.16.13;Rom.12.19;Deut.32.35 — So she called the name of the LORD who spoke to her, "You are El-Roi," for she said, "Have I even seen here, after Him who sees me?" Rom.12.19 — Beloved, never avenge yourselves, but leave room for wrath, for it is written, 'Vengeance is mine; I will repay, says the Lord.' Deut.32.35 — Vengeance is mine, and recompense, at the time when their foot slips; for the day of their calamity is near, and what is appointed for them hastens.
  12. ↩Ps.73.26;Ps.73.26 — My flesh and my heart may fail, but God is the strength of my heart and my portion forever. Ps.73.26 — My flesh and my heart may fail, but God is the strength of my heart and my portion forever.
  13. ↩Ps.73.25-Ps.73.26 — Whom have I in heaven but you? And with you I desire nothing on earth. Ps.73.26 — My flesh and my heart may fail, but God is the strength of my heart and my portion forever.
  14. ↩1Cor.15.19 — If in this life we have hoped in Christ only, we are of all people most to be pitied.

Notes

  1. 1 ↩Embedded Latin from Lactantius is rendered into modern English. Religio here means true worship/religion of God, not generic institutional religion alone.
  2. 2 ↩Hungarian religió here matches Lactantius’s religio: true worship/religion by which God is honored.
  3. 3 ↩Hungarian jutalom here covers recompense in both directions—reward for the faithful and due requital for rebels—not reward in a merely positive sense.
  4. 4 ↩Early modern etymology of θεός from θεωρεῖν (theōrein, 'to behold/contemplate'), given in the source's Latin gloss; retained as THEOS / Theorin with the explanatory Latin sense rendered in English.
  5. 5 ↩Latin etymological note continuing the derivation of THEOS: a Thin (= Greek θεῖν, 'to run'), hoc est percurrere. 'Thin' is left as in the source; sense is that God runs through / pervades all things.
  6. 6 ↩Older Hungarian ingyenes here means freely given / unforced testimony, not 'free of charge' in a commercial sense.
  7. 7 ↩Archaic Hungarian esztene: goad/spur (an instrument that prods forward), paired with ébresztője ('awakener').
  8. 8 ↩Source Latin has virtis; the intended Vulgate reading is virtus (power).
  9. 9 ↩Early modern Hungarian állatok here means creatures/beings in general (heavenly and earthly), not merely animals.
  10. 10 ↩The embedded Latin is Eusebius's compressed design argument; the closing ablative phrase (a magnitudine & pulchritudine creaturarum) runs into the next sentence and echoes Wisdom 13:5.
  11. 11 ↩Source spelling congnoverunt is almost certainly a printer's error for cognouerunt/cognoverunt ('they recognized/came to know').
  12. 12 ↩borda with bélfonal most naturally means the rib of a stringed instrument (lute/viol), on which gut strings are skillfully set; not anatomical rib.
  13. 13 ↩The embedded Latin citation (Quod enim Graeci KOSMON, ornamenti nomine, hoc nos, a perfecta, absolutaque elegantia, Mundum appellamus) is rendered in English while retaining the Greek and Latin technical names, because the argument hangs on their shared sense of ornament/elegance.
  14. 14 ↩várasnak is the older form of városnak ('of a city'); rendered as 'city'.
  15. 15 ↩forgó óra is a mechanical/clockwork clock; bontakozástúl means coming undone or falling into disorder, rendered as 'falling apart'.
  16. 16 ↩Old Hungarian 'történetből' is taken as 'by chance/accident' (not 'from history'), matching the teleological argument and the Latin counsel-vs-chance sense that follows.
  17. 17 ↩'teremtett állatok' rendered as 'created things/creatures,' not merely animals; early modern Hungarian állat often means created beings broadly.
  18. 18 ↩Source Latin reads 'guam'; translated as intended classical 'quam' ('than/as that').
  19. 19 ↩«A bölcs» is Pázmány’s usual tag for Wisdom literature (Sapientia / Solomon); exact verse left for later scripture resolution.
  20. 20 ↩Embedded Latin maxim kept in sense: 'Consensus omnium gentium, lex naturae putanda est' rendered as 'the consensus of all nations is to be regarded as the law of nature.'
  21. 21 ↩Latin quotation continues Seneca's pagan polytheistic phrasing ('Deos'/'gods'); retained as the cited classical argument for universal religious belief, not as Christian monotheistic confession.
  22. 22 ↩Hungarian állat here means created being/creature in the older sense, not only 'animal'; the later barmokat ('beasts') is the clearer animal term.
  23. 23 ↩"nagy fenn pöktek" is an archaic insolence image (spitting high / swaggering); rendered as arrogant swagger to keep the calm-sea vs. storm contrast.
  24. 24 ↩Embedded Latin quote appears corrupt as printed (contemmeret; dectumque); translated from the plausible Suetonius reading contemneret and lectumque ("despised" / "under the bed").
  25. 25 ↩Latin citation from the patristic tradition of the soul's witness (testimonium animae); Pázmány attributes the formulation to Tertullian and Cyprian.
  26. 26 ↩Source 'exanvillata' is almost certainly a corrupt reading of Latin 'exancillata' (enslaved / made a handmaid); sense rendered accordingly.
  27. 27 ↩Source 'nihi' is almost certainly a typographical corruption of 'mihi' ('to me'); rendered as 'God will repay me.'
  28. 28 ↩Famous patristic formula (anima naturaliter Christiana): not that every soul already possesses Christian faith, but that its native instincts witness toward the true God.
  29. 29 ↩Capitolium = the Roman Capitol, center of pagan civic cult; the soul's native gesture turns away from idol temples toward heaven.
  30. 30 ↩Early modern Hungarian állatok here means created things/creatures, not animals alone.
  31. 31 ↩dücsőségét = dicsőségét (glory); early spelling variant retained in source.
  32. 32 ↩centromi reflects scholastic/physical center (centrum); rendered as 'center' for the body's natural place of rest.
  33. 33 ↩The sentence pairs a Latin petition with a Hungarian restatement of the same thought: God may strip every gift if only he gives himself.
  34. 34 ↩Religio is kept as abstract 'religion' (worship/knowledge of God), not monastic 'religious life'.
  35. 35 ↩Early modern Hungarian főbbet / böcsületesbet rendered as higher / more honorable; the Latin citation (Augustine) is given in English as the sense of the quoted authority.
  36. 36 ↩Source Errűl is the early modern form of erről, 'about this / concerning this.'
  37. 37 ↩hívságos rendered as vain (empty, futile), not as self-admiration; Chimaerája kept as chimera for a mere mental fantasy. The clause after the semicolon is Pázmány's expansion: real being outranks a mere thought-construct.
  38. 38 ↩Early Modern Hungarian állatok here means creatures/beings in the broad scholastic sense (not merely animals); rendered as "creatures" for consistency with teremtett állatok in neighboring sections.
  39. 39 ↩mint alkotójátúl can be read as "as on its maker" (manner of dependence) or more narrowly as "except its maker"; the surrounding hanem/mindenek contrast and the reductio in s4 favor the manner reading used here. alkotmányátúl is rendered "constitution" in the sense of make-up/composition, not a political charter.
  40. 40 ↩böcsületes természet: böcsületes means honorable/worthy of honor/excellent; rendered "most excellent" to carry the dignity force without archaic "honorable nature" stiffness.
  41. 41 ↩Early modern Hungarian állat here means creature/being (scholastic ens/res), not merely non-human animals; rendered as creatures.
  42. 42 ↩autora is Latin auctor embedded in the Hungarian; rendered as author in the maker/originator sense, beside kezdője and teremtője.
  43. 43 ↩Embedded Latin citation (Nulla enim omnino res est, quae seipsam gignat, ut sit) is rendered in English; majorem propositionem kept as major proposition for the syllogistic frame.
  44. 44 ↩minorem is the scholastic minor premise; győzhetetlenül rendered invincibly; hanemha as unless.
  45. 45 ↩deákok: Latin-trained scholars; successivumoknak is the scholastic Latin term (successiva), which Pázmány glosses as things composed of parts that follow one after another. The source opens a parenthesis that is not cleanly closed; the sense is treated as a parenthetical gloss on successive things.
  46. 46 ↩Early modern Hungarian állat here means 'being/creature' (Latin ens), not 'animal' in the zoological sense.
  47. 47 ↩csipát szemérül letörölvén is an idiom of clearing blurred vision; töredelmes pozdorja is a brittle-chaff metaphor for fragile arguments, not sacramental contrition.
  48. 48 ↩fejedelmünket rendered Sovereign; early modern Hungarian fejedelem can also mean prince/ruler. Kept as title of divine lordship, not earthly rank.
  49. 49 ↩feslettség covers moral looseness, dissolute living, and lawless license against God's law; rendered as 'dissolute living' rather than a narrower sexual sense.
  50. 50 ↩úsz is treated as archaic/clipped úszik ('swims'); torkig úsz = swims up to the neck / is neck-deep.
  51. 51 ↩Liber Báró and Exlex are early-modern legal status terms: a 'free baron' claims freedom from superior jurisdiction; an exlex is outside the law. Kept as 'free barons' and 'outlaws' to preserve the social-legal edge of Pázmány's comparison.
  52. 52 ↩menedéklevelek = letters of safe-conduct/exemption; rendered as 'letters of exemption' from divine service.
  53. 53 ↩Early Modern bontakozás is taken as unraveling/breakdown of justice (parallel to eláradása, the flooding of wickedness), not modern 'development/unfolding'.
  54. 54 ↩Archaic esztene rendered as 'spur' (incentive/goad toward virtue), not modern 'reason' alone.

Isteni Igazságra Vezérlő Kalauz (Guide to Divine Truth) companion

Rule yourself daily, not just on retreat

Chosen Portion turns the mirror into a daily practice — a short reading and examining question each morning before you lead anyone.

Chosen Portion makes the mirror daily: the ruler-formation questions this collection preserves become a two-minute morning examination in the app.

  • A daily formation reading drawn from centuries of counsel to those in authority
  • One pointed examination question a day — two minutes, before the meetings start
  • Track your practice over weeks and watch the examined life become a habit
Chosen Portion — Daily Prayer (free iOS app) →